A Nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság történetéből:

4 évvel az 1867-es kiegyezés után, már a dinamikus gazdasági fejlődés árnyékában elődeink 1870 novemberében a Torna Egylet elnöke Valbach Mór felhívást intézett kanizsa polgáraihoz „A közérdek érdekében szíveskedjenek ki-ki tehetségéhez képest a tűzoltó egylet létesítéséhez hozzájárulni.” Ezt pedig háromféleképpen tehetik: mint alapító, mint pártoló, és mint működő tagok.

Az egyesület alapszabályához a győri, a zágrábi, a soproni, a varasdi, és a kőszegi egyletek alapszabályait használták mintául. Az elkészült alapszabály birtokában 1871. június 4-én 200 tag részvételével elődeink megtartották a Nagy-kanizsai Önkéntes Tűzoltó Egylet alakuló közgyűlését. Elnöknek Valbach Mórt választották, a főparancsnoki tisztet Hencz Antal látta el. A megalakított mászóosztály élére Altman Mihályt, az I. szívóosztály parancsnokának Volhein Félixet, a II. szívóosztály parancsnokának Hentz Jánost, szertárosnak Lublicz Zsigmondot, segédtisztnek Knausz Barnabást választották.

Az elnök Valbach Mór új modern eszközöket, szakfelszereléseket vásárolt az egyesület pénzéből és elismert szakembert hívott a tagok kiképzésére. Az oktatás Stirling János pécsi alparancsnok vezetésével indult meg. Az október 15-én elkészült Báthory utcai őrtanyára már kiképzett állomány vonult be és látott el szolgálatot. Sajnos a korabeli épületből már nincs meg szinte semmi.

A szívó- és mászó osztályok mellett létrehoztak egy mentőosztályt is, amely 1951-ig tartozott szervezetileg hozzánk és aztán került át az Országos Mentőszolgálathoz. 1906-tól már 8 főfoglalkozású tűzoltója volt városunknak, akik közösen látták el szolgálatukat az önkéntes tagokkal. Az 1882-ben adományozott csapatzászlónk, az ország egyik legrégebbi ilyen jellegű tűzoltó relikviája, amit most is büszkén őrzünk csapatmúzeumunkban.

A tűzoltó egylet másik nagy személyisége Knortzer György, aki 1891-től 1927-ig főparancsnoki beosztást töltött be az egyletnél. Korának egyik legismertebb és legmegbecsültebb kanizsai polgáraként döntő befolyása volt a városi tűzoltóság fejlődésére. Tűzoltó vizsgarendszert és tankönyveket is írt, amelyeket sokáig használtak eredményesen elődeink. Az egyesület 1922-ben tartott 50. évfordulós ünnepségén már a következő felszerelések álltak szertárunkban:

• 1 db 16 m-es vontatható létra,
• 1 db 12 m-es támrudas kihúzós létra,
• 1 db 22 LE négyütemű benzinmotoros szivattyú,
• 1 db kismotor (szivattyú),
• 3 db mozdonyfecskendő,
• 1 db legénységet szállító kocsi

1929-ben kaptuk az első modern nagy teljesítményű gépjárműfecskendőt (akkor autófecskendő). Az 1600 l/p szivattyúval ellátott nyitott felépítményű gépjárműfecskendő 10 fő tűzoltót is szállíthatott.

Vecsera Antal 1930 és 1945 között volt a parancsnoka a Nagykanizsai Tűzoltóságnak. Magas képzettségű, művelt és a városi közéletben igen aktív szerepet vállaló közéleti személyiségként ismerték. Tűzoltó tevékenységét elsősorban a világháborúra való tűzvédelmi felkészítés jellemezte. 1944-ben épült a mai laktanya udvarán a mászóház, amely egyben tömlőszárító is volt. A II. világháború gyakorlatilag kifosztotta kanizsa tűzoltóságát. A háború befejezését követően 1948-ig 3 parancsnoka is volt a tűzoltóságnak: Vidéki József, Tarján József és Szigetvári Elemér. Az állomány 1 tisztből és 15 fős legénységből állt. Mindannyian fizetett alkalmazottai voltak a városnak.

1948 nyarán államosították a tűzoltóságot és ezzel egy új típusú hivatásos szolgálati rendszer indult meg, ami elengedhetetlen feltétele volt a professzionításnak.

Az 1948 utáni időszak a város és környéke tűzvédelmének korszakában egy teljesen új fejezetként indult. Ettől az időszaktól már nem csak a városunkért, hanem a hajdani kanizsai járás összes településének tűzvédelméért feleltünk. Létszámbővítéssel két tiszt és 20 fős legénység állhatott készenlétben. Új szakfelszereléseket és eszközöket kaptunk. 1951 tavaszán megindult az öreg laktanya lebontása és az új építése.

1950-től tűzoltó tanosztályok képzését végezték városunkban. A kiképzés a jugoszláv helyzet miatt szakadt meg, túl közel voltunk a határhoz, de így is 7 turnus, mintegy 500 fővel, képzését tudták Nagykanizsán elvégezni. Az oktató személyzet között két, későbbi parancsnok Cséza István és Rajszky István is ott voltak. 1952-ben vették birtokukba a jelenlegi laktanyát elődeink. A tágas és funkcionálisan jól megépített épület olyan jól sikerült, hogy napjainkban is kielégíti szükségleteinket, sőt a megye egyik legjobb ilyen jellegű objektuma. 1955-ben már:

• 1 db Csepel-350 gépjárműfecskendő,
• 1 db Dodge Vippon szállítójármű,
• 1 db Rába típ. tartalék gépjárműfecskendő,
• 1 db tehergépkocsi,
• 1 db vontatható fakerekű létra állt a szertárban,

A készenléti szolgálatot 24/24 órás rendszerben látták el elődeink, ami a mai fülnek szinte hihetetlennek tűnik, hiszen 360 órás munkahónapokat, 72-96 órás munkaheteket jelentett. Igazi megváltást 1976 jelentett , hiszen ekkor tért át a készenléti szolgálatosok munkarendje 24/48 órás munkarendbe, létszámunk ennek megfelelően 60 főre nőtt.

1989-ben már a parancsnokságunk:

• 2 db TÜ-1 gépjárműfecskendővel
• 1 db TÜ-3 vízszállítóval,
• 1 db TÜ-4 habbaloltóval,
• 1 db IFA gépezetes tolólétrával állt készenlétben

Rendelkezésünkre állt még 1 db árvízvédelmi motoros csónak (Rocsó) is.

A parancsnokság a kor színvonalának megfelelő híradó ügyelettel rendelkezett, ami az egész megyét átfogó rádiórendszerrel és 2 db önálló tűzjelző telefonvonallal működött. Eszközparkunk az akkori hasonló nagyságú tűzoltóságok között átlagosnak volt mondható.

A rendszerváltás gyakorlatilag ezzel az eszközökkel ért bennünket. A hirtelen kitáguló világ (horvát, osztrák, szlovén, német tanulmányutak) rádöbbentettek bennünket, hogy mind technikailag, mind pedig a képzés területén el vagyunk maradva a környező országok tűzoltóságától. Bár a 90-es évek elején kaptunk 2 db IFA típ. gépjárműfecskendőt, ami korszakváltást jelentett nekünk, de ezzel inkább távolodtunk, mint közeledtünk a hőn áhított fejlődés felé. A 90-es éveket képzés területén országosan is az útkeresés jellemezte. A fejlődésünket igazán a tűzoltóságok önkormányzativá válása indította el 1995-ben.

A város újra birtokba vehette a tűzoltó laktanyát és eszközparkját.

Átalakult a tűzoltó gépjárművek és szakfelszerelések beszerzésének rendszere. Ma már pályázati úton a megfelelő állt. 20 %-os önrész befizetése után lehet a fejlesztéseket véghezvinni.

Parancsnokságunk nem reagált időben erre a rendszerre. Az ezredfordulóra eszközállomány tekintetében már a környező kisebb parancsnokságok is megelőztek bennünket, a hasonló nagyságú megyei jogú városok tűzoltóságaihoz pedig már nem is hasonlíthattuk magunkat. Azt, hogy számunkra az utóbbi 4-5 évben kedvező fordulat következett be, több pozitív külső tényező is erősen befolyásolta. Elsőként a várost vezető helyi politikai elítet említhetném. Mind a város közgyűlése, polgármestere, mind az országgyűlési képviselőink nagyobb felelősséget mutattak és éreztek a város és környéke tűzvédelmi helyzetének javítása érdekében. Széleskörű összefogást tanúsítottak a pályázati önrészek előteremtésekor, ill. a lobbi tevékenységek összehangolásakor. Óriási átszervezések voltak szakmai vezetésünk tekintetében is. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tiszta, átlátható feltételeivel, beleszólást engedve a pályázható eszközök körére is, megkönnyítette helyzetünket. Harmadikként, de nem utolsósorban mi is képesek voltunk helyesen megállapítani stratégiai fejlesztési céljainkat és ennek szükségességét, ill. fontosságát el tudtuk fogadtatni döntéshozóinkkal. Mára eszközpark, szak- és védőfelszerelések tekintetében nem vagyunk sem a hasonló nagyságú városoktól, sem pedig a környező országok hivatásos tűzoltóságaitól elmaradva.

Így eszközállományunk színvonala az utóbbi években a pályázati lehetőségeket kihasználva jelentős mértékben megváltozott, ill. fejlődött. Ifa gépjárműfecskendőnk helyett egy Renault –Saurus FS38/3.8-as típusú félnehéz-kategóriás szert, elavult Ford műszaki mentőnk helyett egy moder Nissan Navara országúti gyorsbeavatkozó szert, valamint szerállomány bővítésként egy új Faun Tadano BKF 35-4-tip.-ú 35 tonnás teherbírású speciális tűzoltó-autómentő daruszert sikerült készenlétbe állítanunk parancsnokságunkon. Ezek a fejlesztések döntő módon tudják befolyásolni parancsnokságunk lehetőségeit. Az utóbbi 4-5 évben a 7. sz. főút adta műszaki mentéseink jelentős számát. Az M7-es autósztráda teljes megépülése olyan feladatok elé állít bennünket, amelyeket modern, jó állapotú, minőségű, technikai eszközzel tudunk csak végrehajtani. A Nyugat-Dunántúli Régió három felső küszöbértékű létesítménye közül kettő parancsnokságunk működési körzetében helyezkedik el. A SEVESO-II előírások nagyon komoly feladatokat és elvárásokat fogalmaztak meg irányunkban. Ezeknek az elvárásoknak az az új technikai eszközeinkkel maradéktalanul eleget tudunk tenni.

A VI-os kategóriájú tűzoltóságunk összesen 106 fővel védi Zala megye területének mintegy 1/3-át. Legnagyobb vonulási távolságunk 28 km, az utóbbi évek alapján átlagos vonulási számunk 500-600 vonulás/év.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága napjainkban már egy teljesen professzionista, tűzoltási – műszaki mentési, ill. katasztrófavédelmi feladatokon túl tűzvédelmi szakhatósági és hatósági jogkörben is funkcionál. Alapfeladatán túl, mint rendvédelmi szerv városunk egyik nagyon fontos és meghatározó intézménye. Működési ill. illetékességi körzete jelentősen túl nyúlik városunk, ill. kistérségünk határain. A Nyugat-Dunántúli Régió hivatásos tűzoltóságai között az egyik legtöbbet vonuló és beavatkozó tűzoltóság a miénk. Városunk elhelyezkedése a 7. sz. főútvonal, az M7-es autópálya, valamint a két felső küszöbértékű létesítmény, a térség 65 településének tűzvédelmén túl igen speciális és jelentős feladatokat ró tűzoltóságunkra.

Kifejezetten jó munkakapcsolatot építettünk ki működési körzetünk önkormányzataival. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy körzetünk települései 50,-Ft/fővel támogatják parancsnokságunk tűzvédelmi törekvéseit és pályázati lehetőségeinket.

2004. október 23-án városunk önkormányzata csapatzászlót adományozott tűzoltóságunknak. Ez számunkra kiemelkedő fontossággal bíró esemény volt. Bizonyítja városunk és tűzoltóságunk aktív és kölcsönösen gyümölcsöző eredményes kapcsolatát, illetve intézményünk betagozódását a városi intézményrendszerbe.

A hivatásos szolgálati viszony tagjai felé speciális jogokat és korlátokat közvetít, egyfajta összetartozást ad.

A csapatzászló adományozása ennek az érzésnek az erősítését, illetve a hivatásos állomány városunk iránti elkötelezettségét segítette elő.

A csapatzászló legszebb történelmi hagyományainkat eleveníti fel, kifejezi a bátorságot, a hősiességet, az önfeláldozást és a hűséget.